VEGÁN SZILVESZTER: saláták és falatkák

Az év utolsó napjára is sok olyan dologgal készülhetünk, amik egy klasszikus étel újragondolt verzióiként vagy éppen egy másik ország konyhájának népszerű darabjaiként színesíthetik a vegán szilveszterünk asztalát. Ötletek és recept – nem csak vegánoknak!

SALÁTÁK
Ebben az időszakban leggyakrabban majonézes, tejfölös salátákat szoktunk készíteni, mint amilyen a francia saláta, burgonyasaláta, tojás saláta. Ezek többségénél csak az öntetet kell újragondolnunk.

Szerencsére itt sem lesz nehéz a dolgunk, hiszen számos növényi joghurt közül válogathatunk, érdemes a semlegesebb ízűek közül választani, hogy elkerüljük például az enyhén kókusz ízű francia salátát. Egy kesudió joghurt jó választás lehet, mivel a hagyományos joghurtokhoz nagyon hasonló ízvilágú, nem lesz tőle túl karakteres az adott étel.

Sima majonéz helyett pedig már tojásmentes majonéz is rendelkezésünkre áll, erről sem kell lemondanunk. Persze nem feltétlenül kell mindig a hagyományos, megszokott ételek vegán verziójában gondolkoznunk. Nyugodtan kipróbálhatunk teljesen új salátákat is, mint a lila hagymás ecetes lencsesaláta, hiszen a lencsének ebben az időszakban egyébként is kiemelt szerepe van.

FALATKÁK
A vegán vendégvárás kapcsán is szuper ötlet a különböző kencék, krémek készítése, amikből mindenki kedvére válogathat. Természetesen a klasszikus tojáskrém, tonhalkrém, körözött mind kiesik a palettáról, na de akkor mi marad helyettük?

Nem kell kétségbeesnünk, sok lehetőség közül válogathatunk, érdemes akár távoli konyhák táján is nézelődni. Az indiai konyhában például fantasztikus lencsekrémekkel (dhal) találkozhatunk, amik erős fűszerezésük miatt igazán izgalmas részei lehetnek a menünek. Szintén keletről érkezett, de ma már nálunk is népszerű és ismert a humusz, vagy más néven csicseriborsó krém. Különböző ízesítésekben kapható, időszakosan akár sütőtökössel is találkozhatunk, de curry-s, paprikás, citromos, vagy hagyományos natúr változatban is beszerezhető.

Természetesen otthon is egyszerűen elkészíthetjük egy turmix és néhány ma már könnyen beszerezhető hozzávaló segítségével.

A klasszikus zöldségkrémeket is bevethetjük, amilyen a padlizsánkrém, de készíthetünk hasonlót cukkiniből is. A sült paprika és a padlizsán házasságából pedig a híres ajvárt készíthetjük el.

Házi humusz krém

Hozzávalók:
• 400 g csicseriborsó konzerv, vagy üvegben eltett
• 1 evőkanál tahini
• 1 teáskanál mustár
• 1 gerezd fokhagyma
• 1 teáskanál őrölt római kömény, só, bors

Elkészítés: A turmixba öntjük a csicseriborsót a levével együtt és összeturmixoljuk, hozzáadjuk a mustárt, ecetet, tahinit, köményt és az összenyomott fokhagymát, sózzuk, borsozzuk és az egészet krémesre turmixoljuk, szükség esetén kevés vízzel hígítjuk.

Tápértéke 100 g-nak: 166 kalória, 7,9 g fehérje, 9,6 g zsír, 14,3 g szénhidrát, 6 g rost

BAKK BRIGITTA
dietetikus


Ha tudni szeretnéd, hogy elég fehérjét fogyasztottál e ma, használd a Majomkenyér VEGÁN FEHÉRJE KALKULÁTORÁT.

Kérdésed van? Írj nekünk a majomkenyer@majomkenyer.hu email címre!

A Majomkenyér VEGÁN termékeit ITT találod.

Kezdőlap » Blog » VEGÁN SZILVESZTER: saláták és falatkák