a mi történetünk

"Baromi finomak a termékeitek, a dobozaitok pedig olyanok, mint egy lemezborító. Ez egyszerre bátor és nagyon vagány.”

utunk az ételérzékenységtől a kísérletezésen át a Great Taste csillagig

Nem ehetünk meg mindent, csináltunk hát olyat, amit (szinte) mindenki megehet.

2012-ben egy diétával és az akkoriban felismert ételérzékenységekkel kezdődött, aztán egy bloggal folytatódott.

A blogon publikált jogász, dietetikus, szakács, orvos, életmódváltó, gasztroblogger és persze mi. Receptek, tanácsok, mintaétrendek, felmérések, sajtóanyagok, országos jótékonysági rendezvény – mindez akkor még hobbiként, azzal a céllal, hogy másoknak könnyebbé tegyük a váltást, kapaszkodót, információt adjunk, megosztva velük az általunk is bejárt út tapasztalatait.

Újságírókként jól tudtuk, életmentő tud lenni, ha tudatosul az emberben, nincs egyedül, hogy van, akihez fordulhat, és milyen sokat segít, ha valaki megmutatja, merre az előre.

2013-ban alapítottuk a céget, és 2014-től már saját márkával léptünk a piacra. Nagy ugrás volt ez az élelmiszeripari ismeretlenbe két újságírónak és egy mérnöknek. De olyan társakat és szakembereket találtunk ehhez az úthoz, akikkel együtt kiderült, hogy meg lehet ezt is csinálni – nem is akárhogy.

A névválasztásnál egy biztos volt – legyen olyan a márkanév, mint mi: szórakoztató, játékos, belevaló, iránymutató, bátor. Így jött a Majomkenyér. Ez volt a cél, akkor is, amikor a termék mai dizánját kialakítottuk a grafikusunkkal – és ez a dizájn lett az, amire az Élelmiszer szaklap főszerkesztője, azt mondta: “Baromi finomak a termékeitek, a dobozaitok pedig olyanok, mint egy lemezborító. Ez egyszerre bátor és nagyon vagány”. Az egyik diszkontlánc beszerzője pedig nemes egyszerűséggel csak annyit mondott, amikor megismerte a termékeket: “Ez cool“.

2018-ban megnyertük a Mentes-díj 2018 Több mindentől mentes desszert kategóriáját a Törökmogyorós kekszünkkel, 2019-ben a Mentes-díj 2019 Street Food kategória győztese lett a Málnás-csokis kekszünk, a kihívásokkal teli 2020-ban pedig a Narancsos-fahéjas kekszünk megkapta a nemzetközi Great Taste elismerés egy csillagát. Hosszú út vezetett idáig az éjszakai csomagolásokon, hajnali kiszállításokon, utolsó pillanatban bekrepált sütőkön át, Hvg és Forbes interjúkon keresztül egészen odáig, hogy olyan leveleket kapjunk: “ez az egyetlen édesség, amit a kislányom meg tud enni anélkül, hogy rosszul lenne, köszönöm nektek, hogy vagytok”.

Fontos számunkra, hogy a klasszikus termékekhez képest mentes termékeink, ne “ahhoz képest” legyenek finomak,  hogy mentesek, hanem valóban élvezet legyen enni őket – ezért néha mentes-szkeptikusokon vakteszteljük a termékeket, ITT van róla egy videónk is.

Magyarország mellett már Csehországban és Szlovákiában is forgalmaznak minket, de kapunk levelet Németországból, Belgiumból, Írországból, Ausztriából, Spanyolországból is majomkenyeresektől.

Éljetek szabad szájjal!